A fickó fakanállal

... mindig kifőz valamit

Brokkolis-tonhalas „sárga” pizza medvehagymával

2014. március 19. 01:25 - A fickó

A pizzát mindenki szereti, de aki nem, az is evett már többször, mert olyan kompakt és változatos tud lenni és még szezonálissá is tehetjük. Régóta gyártok sárga pizzákat, főleg tonhallal és brokkolival szeretem, bár ezt a verziót el lehet készíteni újhagymával, zöld spárgával és lazaccal is. De ne ugorjunk annyira előre, mert a spárga még ki sem dugta a fejét. Addig is itt van még a medvehagyma őrület, mert hát szezonja van. Most éppen egy fele ilyen, fele olyan pizzát készítettem, amit talán a fotón is lehet látni, a másik felén pirított gomba van, de most a brokkoli a lényeg.

Pár éve a szezonalitást még nagyon sok étteremben sem használták ki és pláne nem a háztartásokban.:( Igaz, hogy manapság minden kapható fagyasztott és konzerv formájában, de az közel sem ugyanaz. Egy spárgánál szerintem a konzerv és a fagyasztott verzió csak mintegy tartalmi kivonata az eredetinek. Nekem kb. annyit jelent, mintha valaki csak mesélne róla. És még számtalan zöldség, gyümölcs esetében is így van ez. Úgyhogy együk - vegyük a mindenkori szezonális dolgokat, mert a legtöbb esetben elég rövid az idő, amíg ezt megtehetjük. Szóval együk a medvehagymát, amíg bírjuk szusszal. Itt olvashattok még egy másik pizzámról, akarom mondani lepényemről, ha valakinek még van a spájzban egy kis házi ajvárja, nyugodtan készítse el, ha már unja a medvehagymát. De most jut eszembe, hogy akár arra is tehetünk medvehagymát.:)

brokkolis_tonhalas_sarga_pizza.jpg

Hozzávalók 2 főre

a tésztához:

  • 180 g olasz pizza liszt (pl. Molino Spadoni 00-ás)
  • 2 ek rétesliszt
  • 4-5 g só (himalájai kristálysó, vagy himalájai gyémántsó)
  • 150 ml víz
  • 0,8 g friss élesztő
  • nagyobb csipet cukor
  • 1 ek olívaolaj

a feltéthez:

  • 1-2 brokkoli szár
  • 5-6 brokkoli rózsa
  • 160 g tonhal konzerv (pl. Rio Mare)
  • 1 szardella filé
  • 2 ek olívaolaj
  • 2 db tojássárga (bio, vagy más szabadtartásból)
  • 35-40 g Pecorino és Grana Padano vegyesen
  • 2-2,5 dl tejföl (Cserpes 20%-os)
  • só (himalájai kristálysó, vagy himalájai gyémántsó)
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 1-2 szál kakukkfű
  • 5-6 medvehagyma levél
  • frissen őrölt feketebors

Elkészítés:

A lisztet és a sót egy tálba szórjuk, 0,3 dl vízbe belekeverjük a cukrot és az élesztőt, ha felfutott, hozzáöntjük a liszthez, majd annyi langyos vizet adunk hozzá, amennyi ahhoz kell, hogy egy nem túl lágy tésztát kapjunk. Majd megdagasztjuk, megszórjuk rétes lisztel, és az edényt folpackkal letakarva meleg helyen legalább 1 órát kelesztjük.

A tonhalat felbontjuk és egy kisebb tálkába tesszük, egy keveset az olajából is. A fokhagymát, a szardellát, a kakukkfüvet finomra aprítjuk, hozzáadjuk. Sózzuk, borsozzuk, lazán átforgatjuk, de ne törjük péppé, maradjanak meg kisebb darabok.

Forraljunk sós vizet és főzzük meg benne a megtisztított és felkarikázott brokkoli szárat és rózsákat, a szárat kb. 5 percig, a rózsákat 3-4 percig főzzük maximum, majd azonnal hűtsük le és terítsük szét konyhai papírtörlőn. A brokkolit ne főzzük sokáig, mert elveszíti a színét és az ízét is, savas közegben ez fokozottabban teszi. Ha biztosra akarunk menni, tegyünk a vizébe kevés szódabikarbónát.

Reszeljük le finomra a sajtokat, a medvehagymát aprítsuk fel. Végül keverjük össze a tejfölt a tojások sárgájával, a sajtreszelékkel és a medvehagymával, majd sózzuk, borsozzuk.

A megkelt tésztát rétes liszttel meghintett deszkán nyújtsuk ki, és tegyük egy 32 cm-es pizza lemezre, szélét húzogassuk ki, a peremét kissé emeljük fel és toljuk 220 °C sütőbe. Süssük elő 2-3 perc alatt. Az elősütött tésztát megspricceljük olívaolajjal, felrakjuk rá a fűszerezett tonhalat, az olajával együtt. Ezután a brokkoli szárakat és rózsákat is tegyük rá. Egyenletesen öntsük rá a tejfölös keveréket, ügyelve arra, hogy ne folyjon le a tésztáról. Nem baj, ha nem fedi be a brokkolikat, nem fognak megégni. 220 °C-os sütőben kb. 15 percig sütjük, amíg a tejfölös keverék megszilárdul és itt-ott kissé meg is pirul. Ha kész, vegyük ki és 1-2 perc múlva már szeletelhetjük is. Testesebb száraz fehérbor illik mellé.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://afickofakanallal.blog.hu/api/trackback/id/tr705868910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TSK 2014.03.26. 21:27:30

Brokkoli és tonhal? hmmm izgi..

A fickó 2014.03.27. 02:11:08

@TSK: Bizony és fokhagyma is. Nemsokára elkészíthető lesz zöld spárgával és friss lazaccal is.
süti beállítások módosítása